Színező hallatán sokaknak a napköziben töltött órák jutnak az eszébe leggyakrabban. A sok szebbnél szebb szín, az árnyalatok kavalkádja bizony el tudta varázsolni szívünket lelkünket. De vajon ma miért nem hagyjuk, hogy mondjuk egy fárasztó munkanap után vagy épp a vizsgaidőszakban két kemény vizsga közötti pár szabad órában, hogy újra a színezés mellett döntsünk? Már nagyon sok helyen hallani, hogy milyen pozitív hatása van ennek az elfoglaltságnak.

Milyen pozitív hatásai vannak?

  • Ahogy a meditáció a színezés is segít lecsillapodni és megnyugtatja az agyat.
  • A monoton, ismétlődő, kevés figyelmet igénylő fel-adatok, mint például a színezés, versrecitálás, imádkozás, pihentető hatásúak, mert az agy kisebb kapacitását kötik le. Ez pedig arra jó, hogy eltereljen a szorongáskeltő gondolatoktól, és hagyja az agyat gondolkodni , vagyis a többi terület tud dolgozni más problémákon.
  • Kikapcsolódás a rohanó világban. A nagy multi tasking őrületben, azaz amikor 3-4 dologra kell figyelni egyszerre az ember elfárad. Amikor leülünk színezni csak a vonalakra, színekre figyelünk, ezáltal a koncentrációs képességünk erősödik, fejlődik.
  • A gyereknek fejleszti a kéz-szem koordinációját, amikor igyekeznek a vonalak között maradni.
  • Fejleszti a kreativitást.

Akkor vágjunk is bele! Kattints a képre és töltsd le a neked tetsző színezőt! Vagy akár mindkettőt. 😉

Színező - virágminta

Virágcsepp színező