clematis-iszalag
,

Iszalag - Bach-virágok titka sorozat

CLEMATIS-Iszalag: „Azoknak, akik álmodoznak, álmatagok, nem teljesen éberek, nem nagyon érdekli őket az élet. Csendes emberek, nem igazán boldogok a jelenlegi körülményeikkel, inkább a jövőben élnek mint a jelenben. Egy boldogabb…
majus-Bach-virágai
,

Május, szerelem, tavasz, Bach-virágok

Május a szerelem az esküvők és a balzsamos tavasz hónapja. Nem véletlen a neve sem, melyet Maia görög istennő római alakjáról, Maia Maiestasról kapta, aki ősi termékenységistennő volt a római mitológiában. nevezik még az…
Hello április! Mi virít most?

Április a Bach-virágok hónapja

Április hónapban számos nevezetes nap van. Erre utalnak a népi hagyományokból eredő a hónap elnevezései is: Szent György hava, Bika Hava, Szelek hava, Báránytor (Rügyezés) hava, Virághozó, vigasztaló Szent György hava. Sok…
Éjjeli bagoly

Az éjjeli bagoly vagy korán kelő pacsirta vagy?

Az éjjeli baglyok korábban halnak, mint a koránkelő pacsirták- állapították meg amerikai és brit kutatók. A chicagói Északnyugati Egyetem és a brit Surrey-i Egyetem kutatói 430 ezer, 38 és 73 év közötti személy részvételével…
Alváshiány
,

Közlekedési balesetet okozhat az alváshiány

Az alváshiány az elhízás, a diabétesz, a hipertónia és a koronáriás szívbetegségek ismert rizikófaktorai, továbbá koncentrációs zavarokat okoz és a vizsgálatok szerint balesetekhez is vezet. Én is ismerek két olyan embert,…
Beteg a gyerekem és kórházban van.
,

Súlyos beteg a gyerekem I. - Bach-virágok

Beteg a gyerekem! Ez a hír lesokkolja az embert. Mi felnőttek, annyi de annyi történettel a hátunk mögött összeomlunk, pánikba esünk és sokszor elvesztjük az önkontrollunkat is. Igen, ezek is mi vagyunk, a mi érzéseink, de most…
,

Játssz velünk - februári kvíz nyertese

A játék jó dolog, de sajnos egyre kevesebbet játszunk. Pedig játszani jó! Felszabadít, egy teljesen más világba csöppenünk általa.  „ Amikor az ember játszik – akár a négyéves unokaöccsével legózik vagy a baráti társaságban…
Aspen Rezgőnyár Bach-virágeszencia
,

Rezgőnyár - Bach-virágok titka

ASPEN-Rezgőnyár : "Meghatározhatatlan, ismeretlen félelem, amelyre nincs magyarázat vagy indok. Rettegés egy valamilyen bekövetkező  borzalmas dologtól, de pontosan nem tudni, hogy mi az. Ezek a határozatlan, megmagyarázhatatlan…
Elutasítás Bach-virág fedőkép
,

Elutasítás kezelése Bach-virágokkal

Az elutasítást benne van a hétköznapjainkban, ez okozza az egyik leggyakoribb lelki fájdalmat. Ennek az az oka, hogy sokkal több csatorna áll rendelkezésünkre, hogy kapcsolatba kerüljünk másokkal. Az Internet korának beköszöntével,…
Centaury - Kisezerjófű Bach-virágeszencia
,

Kisezerjófű - Bach-virágok titka

CENTAURY-Kisezerjófű a „Kedves, csendes, szelíd emberek, akik türelmetlenül várják, hogy másokat szolgáljanak. Igyekezetükben túlhajtják önmagukat. Ez a vágy olyan nagyra nő bennük, hogy inkább szolgákká válnak, mint készséges…
Változás fedőkép
,

Lovagold meg a változás hullámait

Az egész életünk változások sorozata, melyhez folyamatosan alkalmazkodnunk kell.  A jól berögözött szokásaink, mintáink a komfort zónából való kilépés megnehezíti a változás elindítását, vagy egy kívülről jövő változás…
Agrimony-Apróbojtorján fedőkép
,

Apróbojtorján - Bach-virágok titka

AGRIMONY-Apróbojtorján olyan „derűs, jókedvű, humoros emberek, akik szeretik a békét, szomorúak lesznek a vitáktól és veszekedésektől, kitérnek ez elől, ami sokszor megegyezik a feladással. Bár általában vannak problémáik,…
,

Megbocsátás, elfogadás, megnyugvás, béke

Megbocsátás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hisz ezzel saját egészségi állapotunkat befolyásolhatjuk. A dühöt, haragot,  megbántottságot, a megalázottságot érzünk, ha igazságtalanság ér minket. Ha ezeket az…
Stresszes életet élünk. Fejléc.
,

Stresszes életet élünk - felmérés készült

Stresszes az életünk ezt kutatások nélkül is tudjuk, mert rohanunk, teljesítünk, megfelelünk, elvállalunk, várakozunk, elmegyünk, féltünk, aggódunk. Saját bőrünkön tapasztaljuk. Ennek ellenére mégis jók ezek a számok, mert…
Adventi fény
,

Adventi böjt – testben és lélekben -Katitól

Adventi időszakban is szokás böjtölni, ami sokak számára újdonság. Nemcsak a lelkünket készítjük fel ilyenkor a karácsonyi csodára, hanem a testünket is. Érdemes elgondolkozni ezen, hogy vajon milyen böjti szokásokat vezessünk…
Éhes vagy, sokat eszel-800x300
,

Ezért vagy éhes, ha nem alszol eleget

Ha éhes vagy, akkor  annak számtalan oka  lehet. Tudod-e, hogy  ha nem alszol eleget, akkor az alváshiány hatással lesz az anyagcserédre és ezáltal az éhség érzetet szabályzó hormonokra is. Szóval ha nem alszol eleget, akkor…
Légy kedves
,

Kedvesség kalendárium - 2017 december

A kedvesség nem kerül semmibe, és ez az a nyelv, amit mindenki megért. Emlékezzünk csak, mennyire fel tudja dobni a napunkat, ha valaki szépen néz ránk, vagy szól hozzánk. "A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a…
Depresszió fedolap
,

Depresszió, szomorúság és Bach-virágok

A depresszió a köznyelvben több pszichiátriai megbetegedés gyűjtőneveként használjuk, mely általános lehangoltságot szomorúságot jelent. Nagyon sok a közös vonás van ezek között a megbetegedések között. Mégis különböző…